Talán nem is tudatosul bennünk kellőképpen, hogy a szerencsére egyre elterjedtebb barnacukor valójában gyakran csalóka dolog lehet és érdemes résen lenni vele. Legtöbbje ugyanis semmivel sem egészségesebb, mint a fehér változat. Hiszen a gyegne minőségű, olcsó barna cukor a karamellás színét a hozzáadott melasztól kapja: magyarul egész egyszerűen csak színezett. Egész más viszont a helyzet a különböző, finomítatlan(!) cukrok esetében, és lehetőség szerint ezeket keressük a polcokon. Ezeket nemcsak kifejezetten édesítés céljából érdemes használni, hanem érdekes ízük miatt nyugodtan tekinthetjük őket akár fűszerfélének is. Az itthon is beszerezhető változatok közül a három legnevesebb: a nagyobb szemű, világos barna árnyalatú turbinado; a Demerera folyóról elnevezett demerara; valamint a Mauritiuson és Barbadoson termelt muscovado. Sötét, barnás színüket természetes úton, a cukornádból nyerik, és nem tartalmaznak színező- meg vegyi anyagokat.
Aki csak most barátkozik az igazi nádcukorral, annak nagyon ajánlom a HÁZI LIMONÁDÉt, én legalábbis így kattantam rá. Hiszen még egy egyszerű limonádé is különleges ízű lesz, ha rendes nádcukorral készítjük.
20 dkg nádcukrot és 2,5 dl vizet addig főzök, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik: így majd nem ropog a fogunk alatt a limondéban, és nem száll le a pohár aljára. Közben kifacsarom 3-4 citrom levét, akár jöhet hozzá 1-2 zöldcitrom leve is. Amikor aztán a nádcukros szirup kihűlt, összevegyítem a friss citromlével, és felöntöm 1 liter szénsavmentes ásványvízzel. Ha tovább akarom csavarni az ízeket, teszek hozzá friss mentát vagy friss citromos kakukkfüvet, szépen mutatnak az üvegkancsóban. Ahogy a főzött nádcukorszirup is ízesíthető még, kinek mi tetszik: jöhet bele reszelt gyömbér, reszelt szerecsendió, szerintem ezek nagyon klasszak hozzá. De az nagyon fontos, hogy a házi limonádé mindeképp jól behűtve a legüdítőbb.
|
